Az előző részek tartalmából... sose gondoltam, hogy tudok írni Szakácsi Sándor hangján. Bár első ránézésre úgy tűnhetett, érdemes említeni, hogy Álecchio a reggeli lehelletekbe és elaludt hajakba gyalogolt bele. Mégsem ez volt a legkellemetlenebb. Mint ahogy nem tudok írni valakinek a hangján, nem jön át a képen sem annak a brit tudósok által régen áhított talánynak a megfejtése sem, hogy 10 lány is befingik-e egy szobát 8 óra alatt. Mindenesetre izgultam, hogy nehogy valaki rágyújtson.

Aztán mindezt felülírta az, hogy a horizontálisan legnagyobb kiterjedésű Bea asszonynak (a vertikális az Olga) egy ponntyal kellett erotikusan zuhanyoznia. Na ez a pontyó. Laár András verse szerint, nem azért nehéz a ponttyal csókolózni, mert kicsi a szája (mint amúgy Olgának), hanem tök másért.

Aztán Magdolna, akinek a hajának egyetlen centimétere sem teszi azt, amit az emberiség esztétikai kompromisszuma helyénvalónak ítélne, olyan puhányan pipiskedett a hidegvíz alá, mintha félne attól a legrosszabb résztől, amikor a víz eléri a faszát. Remélem, nincs neki! De ha van, előbb rajzolja a vizet, mint az enyém. Most talán csak becsípte comb közé, mint Einhorn, de valahogy megoldotta. Eleve az egységnyi területre eső magdolnák száma a gyermekétkeztetési vállalat konyháján lehet csak ilyen magas. Olivér arcán ott ült a lelkiismeretem torkán akadt szó, és annak betűi egymással táncoltak és énekeltek.

Megtaláltam az értelmét is a műsornak, szerénynek mondható igényeim számára: szeretném látni sírni a testvérpár tagjait. Azt a kirívóan közönséges stílust, amit képviselnek, ahhoz tudom hasonlítani, ami férfiban az úgynevezett TULOK. Aki a buszmegállóban a faszát vakargatja, nőnapon annyit kérdez, hogy "anya! kell virág?", előbb száll fel egy buszra, minthogy mások leszállnának, nem nyal pinát, 2 sörtől berúg, de négyet iszik. Lehet, hogy azért feszültek a lányok, mert nincs bent szotyi, ők azok a kifinomult fajta manökenek, akik amerre járnak, magokat köpdösnek szét. Egy olyan műsort kérnék szépen, amiben őket zárják össze Évával. Egymás büntetései lehetnének, egy zárt rendszer, humán perpetum mobile, vagy mint a holland kemence. Kézilabdás-jégkorongos stílusban próbálnak sakkozni.

Alekoszt sikerült beöltöztetni Francis Oimet XX. század eleji legendás golfozónak, és/vagy 1950 körüli szicíliai lupara-céllövöldésnek. Tényleg már csak a három ápollónia hiányzott. Nem fér a fejembe, hogy ez az ember, aki eddig a legyet is a röptéren, most hogy tudja türtőztetni magát. Új műsor, új szerep? Én már akkor láttam benne a zsenit, amikor első bemutatkozó filmjében a már szarvasbőrrel letörölgetett és kikapcsolt, majd felravatalozott mobiltelefonját kényszerűen visszakapcsolva már nem vette kézbe, és csak zsepin keresztül ért hozzá.

A nők még saját magukat is kibeszélnék a hátuk mögött, ha egy pillanatra le tudnák rázni. Lehet, hogy mi férfiak a több-kevesebb szőrünkkel meg a pörköltszaftos ingünkkel semmire nem vagyunk jók a világban, és még talán szaporodni is lehetne nélkülünk, de ha más nem, ahhoz biztosan kellünk, hogy mielőtt a Föld a rikácsolástól időnként magába omlana, egy mély hang morogjon oda, hogy "na jó, akkor ezt szerintem most már megbeszéltétek". Közben meg erős látni, hogy a megnyerőnek kikiáltható külső, és a vita nélkül deklarálható fifika hiányában is lehet bárkinek lelke, amibe bele tud tiporni az is, akinek van, és az is, akinek nincs. Lehet, hogy lesz ezek között az elesett egzisztenciák között, akit nincs szívem bántani.

A műsor tudományos sikere: amikor Horizontális Bea a plénumnak előadta - mint szrípió az evokoknak a Star Wars első pár részét, amiről lemaradtak -, hogy szerinte hogy volt a tripla randi, a mondandóját teljesen letojó közönség laboratóriumi körülmények között éppen ugyanazt az értő bólogatást tolta, mint az emberek a misén azoknál a szavaknál, amelyekről nem tudjuk, mit jelenthetnek, de biztosan nagyon jókat.

Ja, Bebétó Andi csőrözött Don Alecchióval.